Hamvas Béla: A világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik akik nem hisznek az életben, hanem azokon akik hisznek benne.
Pozitív visszacsatolás: megerősítő jellegű folyamat, növeli a rendszer kimeneti teljesítményét.
Elsődleges célja a rendszer fejlesztése, változások indukálása, új egyensúlyi pontok elérése.

Negatív visszacsatolás : korlátozó jellegű folyamat, csökkenti a rendszer kimenetének, hatásainak mértékét.
Célja a rendszer stabilitásának a fenntartása a külső környezet változásainak ellenére.

2011. január 27., csütörtök

Felépítés





2010-2011
MŰVELETI SZINTEK

Fizikai szint Szellemi szint Lelki szint
Politika Történelem Vallás
- Trianon az EU ParlamentbenA Trianon Társaság közleményét Orbán Viktor továbbította az Európai Parlamentnek, közzétételre és kérte azt is, hogy felkerüljön a parlament honlapjára. - Trianon - Büntetés? Sokan úgy vélik, Trianont és a párizsi szerződést büntetésként kaptuk a nyakunkba.
Pedig már az első ránézésre is kiderül, hogy ez a legjobb esetben is csak álca. Mi nem a bűneinkkel arányos büntetést kaptuk, hanem a globális elit félelmével arányos elbánást. És ez a félelem, mint később láthattuk, egyre növekszik. A második világháború után tovább csökkentették fizikai élettetünket, a kommunizmus látványos bukása után pedig gazdasági, szellemi és egészségügyi téren is támadásoknak lettünk kitéve.
- Vissza a vallást a politikába?Adatgyűjtés/szerkesztés folyamatban
- A Kárpát RégióPár szó arról a térről amit leginkább érint a jelen diskurzus
Ásványkincsei, vízkészlete, gyógyvizei, termőföldje, szorgos népei valamint földrajzi helyzete egy virágzó középhatalom alapjai lehetnének.
- FordulópontokNépünk történemének alakítását sok külső és belső tényező alakította. Tanulságos sorravenni a fontosabb fordulópontokat, mérföldköveket.
Adatgyűjtés/szerkesztés folyamatban
- Milyen vallás?A magyarság vallási hagyományainak vizsgálta a sámánizmustól a szkíta kereszténysétől katolikus egyházakig.
Adatgyűjtés/szerkesztés folyamatban
- GlobalizációEgy lehetséges értelmezás a sok közül.
A történelmet végigkisérő emberi kapzsiság gyorsabban és hatékonyabban tudja generálni és kihasználni az újdonságokat mint a hagyományaikban kényelmet és biztonságot találó szélesebb rétegek. Ez nem csak állandó feszültség forrása, hanem szinte behozhatalan előnyt szerez egy szűk rétegnek, amely a "haladás" zászlóját lengetve a nemzetek felett az egész világot gyarmatosítja.
 
- Politikai lakmuszpapírGondolatkísérlet politikusaink valós hovatartozásának megsejtésére.
A lisszaboni szerződés gyors aláírása után támadt kételyek...
     
Gazdaság Kultúra Népművészet
- Termelő/elszívó vagyonAz új globális gazdasági folyamatok pontos leírásának fontossága. - Hagyomány vagy haladás?Haladjunk a korral, vagy tiszteljük őseink szokásait? Mi felé halad a folyton újat nyújtó technikai fejlődés? Mit veszítünk halványuló hagyományaink feladásával?
Adatgyűjtés/szerkesztés folyamatban
- A szimbólumok megfejtése A hagyományos népi kifejezésmódok szimbólumainak megértése, magyarázata legalább olyan fontos, mint az írott történelem ismerete. A faragott, szőtt vagy festett motívumok a használati tárgyakon, a tánclépések, a népdalok, legendák és mesék alakjai, témai mind értékes adalékokat nyújtanak kultúránk megismeréséhez. Ezeket az ismereteket a szakkönyvtárak polcairól a széles tömegek számára elérhetővé, érthetővé és érdekessé kell tenni.
Adatgyűjtés/szerkesztés folyamatban
- Az eladósodás okaiTulajdonképpen miért is vagyunk eladósodva?
Az ország eladósodásának valódi okai és a pénzpumpa működése - egyszerűen elmagyarázva.
- A magyar kultúra hivatásaDr. Szádeczky Lajos rektori székfoglaló beszéde a kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem 1910-es tanévnyitó ünnepségén.
A magyarság eredményesen integrálta a legutolsó időkig a bevándorlókat, hogyan kerültek ki a legnagyobb magyarok éppen közülük. Hogy e népek múltjának mássága nem akadályozta meg őket hogy szinte kivétel nélkül beolvadjanak a magyar nemzetbe és egyenrangú, hasznos és nélkülözhetetlen tagjai legyenek annak.
Működő multikulti?
- A becsület alapú gazdaságMi az erősebb? Az adott szó vagy az apróbetű?
Feltétlenül szükséges, a magyarság és a regió kultúrájába szervesen illeszkedő, annak igényeire és képességeire építő olyan gazdasági modell kidolgozása, amely sikerrel veheti át a kezdeményezést, a nemzeti karaktertől, és a Kárpát Régió kultúrájától idegen, és csak az idegen érdekek szolgálatában sikeres módszerektől.
- Fogyasztási kultúránkMivel a gazdaságot nagyrészt a fogyasztás szabályozza fontos szerepet kell adni a fogyasztás kultúrájának. Érdekes módon, jelentősségéhez képest nagyon kevés figyelmet kap kultúránknak ez az oldala.
Fontos tudnunk, hogy nyálacsorgó konzumidiótaként idegen érdekeket szolgálunk, vagy tudatos vásárlóként egészségünk és környezetünk figyelembevételével olyannak adjuk pénzünket akinek munkájában, szolgáltatásaiban megbízunk
Adatgyűjtés/szerkesztés folyamatban
- Szittyabiznisz ?Valódi nemzeti érzések ?
Azok akik eddig minden pozitív ideológiát, áramlatot és értéket a maguk hasznára fordítva elrothasztottak, most ezt, talán az utolsó tiszta érzelmet is el akarják venni tőlünk...
 
- ÉlelmiszerválságA dotcom-, ingatlan- és a pénzbuborék után mindennapi kenyerünk...
Azt hiszem, nem vagyok távol az igazságtól hogy ha azt gondolom, hogy a dotcom, az ingatlan és a pénznyomtatási léggömbökkel nem merült ki a spekulációs tőke kreativitása.
- Természeti kincseinkSzámba kell venni még megmaradt természeti kincseinket, és felvázolni, hogy milyen csoportok, milyen módszerekkel, milyen célra akarják azokat megszerezni tőlünk. Ennek alapján megfelelő védelmi mechanizmust kell kialakítani.

Adatgyűjtés/szerkesztés folyamatban
   
     
Egészség Nyelv Közösségépítés
- Az egészségügy betegVégig kell gondolni, hogy az az egészségügyi rendszer amely "engedte" hogy a népesség számban ennyire megfogyatkozzon, és ilyen betegessé váljon, alkalmas-e gyökeres változások nélkül megfordítani ezeket a folyamatokat. El kell érni, hogy a magyar egészségügy ne egyszerűen a gyógyszergyárak beszállítójaként funkcionáljon, hanem népünk testi-lelki egészségét legyen hivatott ápolni.
Adatgyűjtés/szerkesztés folyamatban
- InformációközlésKözhely, hogy a nyelv az információközlés eszköze. Ehhez képest mint eszköz borzaszóan el van hanyagolva. Nyelvünket, eredetét, felépítését mindeddig gyarmatosítóinktól kellett megismernünk. Az utóbbi időben megindult valami mozgolódás, de az is inkább a múlttal foglalkozik. Pedig nekünk MOST van szükségünk olyan információs eszközökre amelyek minimalizálni tudják közöttünk a félreértéseket, felesleges vitákat. Nem engedhetjük, hogy csak ellenségeink használják a nyelv adta magas technológiát ellenünk az "apró betübe" és kissebbségi érzést keltő idegen szavak szövevényébe ágyazott kétélű tőrként.
Adatgyűjtés/szerkesztés folyamatban
- A család szerepeA hagyományos családmodell fellazítása és bomlasztása katasztrófális eredményekkel járt. A válások, a szinglik, a kallódó gyermekek, a filatalkorúak bűnözése csak a jéghegy csúcsa. Meg kell találni azokat a kpaszkodókat amelyekkel a család újra a társadalom stabil építőkövévé válhat, és nem csak egy gyerekgyár, ami a profit számára a munkaerőt produkálja.
Adatgyűjtés/szerkesztés folyamatban
  - A szógyök rendszerEgyre több író, hivatásos és amatőr nyelvész fedezi fel újra nyelvünknek ezt a struktúráját, amely biztosította a nyelv és egyben az általa hordozott kultúrális értékek fennmaradását.
Adatgyűjtés/szerkesztés folyamatban
 
     


Források
Fogalomrendszer
Módszerek
- SzakértőkIgen... sokan foglalkoznak a témával.

A témában - a történelemben - mint mindenben, rengeteg önjelölt, és hivatalos szakértő is tevékenykedik. Sajnos itt is, mint a gazdaságban, nagyon hiányzik egy stabil középosztály.
- A Status QuoA status quo tarthatalan.


A status quo annak a folyamatnak a rohamos erősödéséhez vezet amely a mostani válságsorozatot produkálja erkölcsi, kulturális, politikai és gazdasági szinten.
- KiindulásHol is állunk, miért és mitől éppen így, hogyan, merre tovább? A nyerő stratégia kidolgozásához először látni kell hogy mik voltak az elmúlt időszakban a probléma megoldásának fő akadályai, hogy a jövőben elkerülhessük őket.
- EtnikumokKinek jó az, ha az etnikai többség a kissebbségen veri el a port, és még lelkiismeretfurdalása is van tőle? Alacsony iskolázottságuk miatt akcióik, reakcióik szinte pavlovi precizitással kalkulálhatók, manipulálhatók, ezért szinte önként kínálkoznak politikai golyófogó homokzsáknak. - SzemléletMiért és milyen szögben kell a szemléletünket megváltoztatni?Az előttünk tornyosuló akadályok legyőzéséhez bizonyos szemléletváltozásra lesz szükség. Nem gyökeresre, de mindenképpen más szögből kell a feladatot megvizsgálni.
- NacionalizmusAvagy nacionalista-e az az oláh, aki a globális árnyékhattalmak karjaiba hajtja Romániát?


Egy őszinte nacionalista a Kárpát Régióban csak akkor láthatja népének felemelkedését, ha felszámolja Trianon bénító örökségét, és belátja hogy a trianoni paktum garanciája a Kárpát Régió népeinek egymás ellen fordítása.
- PropagandaA Stratégia céljáról és módszereiről nyilván mindenkinek tudnia kell, akiket érint. Belföldön talán könnyebb, mert több csatorna áll rendelkezésre, és a poltikával foglalkozók többsége ismeri a témát. A Stratégia külföldi ismertetése nehezebb feladat, mert az érdeklődés lanyha és a téma ismerete hézagos. Ezért olyan egyszerű és szemléletes módszereket kell alkalmazni ami a Stratégia céljait az átlag külföldi számára is vonzóvá teszi.
- FeltételekAz alapveő belső és külső feltételekről
Talán a legfontosab egy elkötelezett politikai réteg kifejlődése.
- A feladatA Pozitív Visszacsatolás előtt álló szűkebb és tágabb értelemben vett feladatok
A számunkra hátrányos geopolitikai helyzetnek a megszüntetése, erős központtal rendelkező dinamikus régió kialakítása.
.2011-01-31.

2011. január 24., hétfő

Közlemény

Az alábbi közleményt Orbán Viktor továbbította az Európai Parlamentnek, közzétételre és kérte azt is, hogy felkerüljön a parlament honlapjára. 

1920. június 4.-e a magyar nép „keresztre feszítésének” gyásznapja. A Trianon Társaság 15 éve rendszeresen megemlékezik az évfordulóról. Mi is történt 1920. június 4.-én? Történelmi előzményként tudni kell, hogy az Osztrák-Magyar monarchia keretében Magyarország akarata ellenére belesodródott az első világháborúba. Az elveszített háború után a nagyhatalmak a magyarokat tették felelőssé. Ennek következményeként a Versailles-Trianoni békediktátum nyomán a nagyhatalmak feldarabolták Magyarországot, igazságtalanul meghúzták az ország új határait. A lakosság egyharmada került a határokon kívülre. De elvették területének 68 százalékát, meghagytak 32 százalékot! A magyar nép a mai napig sem tudja elfogadni ezt a maga nemében példátlan és igazságtalan határozatot. A Versailles-i „békediktátum” már kezdetben nemzetközi feszültséget hordozott, ami a II. világháború kialakulásához is hozzájárult, valamint a későbbi balkáni konfliktushoz. Ez a feszültség a mai napig sem oldódott fel, a Trianon ügy, még máig sem fejeződött be!

A határvonal nem bomlasztotta szét a magyar nemzetet, amelynek az alapja és lényege a közös nyelv és kultúra, valamint a közös történelmi hagyomány. Ehhez hozzájárul az a tény, hogy az új határokon kívül, az oda „került” magyarok továbbra is ősi szülőföldjükön élnek, amely az „őshazájuk”.
2010 a magyarok számára Trianon 90. évfordulója. Ebben az évben sok ünnepi megemlékezésre került sor a csonka hazában és a határokon túl.

Magyarország ma már az Európai Unió tagállama, ahol a határvonalak csak jelképesek így a nemzet összetartozását az említett ősi értékek biztosítják.
A Trianoni történet nem csak magyar érdekeltségű, hanem az egész Európát érintő, történelmi esemény. Az Európai Uniónak nem szabad szemet hunyni a „Trianon szindróma” felett és vissza kell adnia a magyarok megbékéléséhez vezető erkölcsi elismerést. Nem határ revízióról van szó, ami jelenleg fokozná a nemzetközi feszültséget, hanem a határ két oldalán élő magyarság szerves egymáshoz tartozásának elismeréséről és elfogadásáról. A magyar országgyűlés már megtette azt a fontos jogi lépést, amikor 2010. május 26.-án megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, amely lehetőséget nyújt, származási alapon, a határon kívül élő magyarok egy nemzetbe való tartozásának elfogadásáról. Ez a törvény az elszármazottaknak lehetőséget ad a honosítási kérelmekre is. Azt is tudni kell, hogy ma Magyarország, a nemzetiséget tekintve, körben önmagával határos!

Budapest 2010 október 5. 

 
A kampányba bekapcsolódott a Magyarok Világszövetsége és a Szent Korona Szövetség is.

A Közleményt megkapta Semjén Zsolt a Miniszterelnök helyettes, aki 2010. november 5.-én a Magyar Állandó Értekezlet magyarországi gyűlésén, ahol a határon túli és határon belüli képviseletek vették részt, már a közlemény szellemében, több értékes gondolatot fejtett ki belőle megnyitó beszédében.

2011. január 5., szerda

Bevezető

A Pozitív Visszacsatolás Stratégiája elsősorban olyan szemlélet kialakulását próbálja elősegíteni, amely az eddigieknél hatékonyabban tudja megállítani és visszafordítani azokat a folyamatokat, amelyeket mi magyarok Trianonnal fémjelzünk. Mára egyre többen érezzük hogy ez nem egyszerűen a világháborúk végén egy rosz békeszerződés rosz végrehajtása, és nem csak ellenünk, magyarok ellen irányul, hanem egy olyan folyamat része ami végül szinte minden nemzet önreldelkezésének a felszámolására törekszik. Ezért olyan csoportokra is szövetségesekként tekinthetünk amelyeket eddig ellenfélnek tartottunk.
A trianoni problémát szinte lehetelen elszigetelten kezelni azoktól a folyamatoktól amelyek évszázadokon keresztül formálták-formálják a politikát és a gazdaságot. Ezek a folyamatok olykor nyíltan, a felszínen figyelhetők meg, olykor pedig a háttérből, rejtetten fejtik ki hatásaikat, ami nyilván megnehezíti vizsgálatukat. Ezért az aprólékos részleteket is figyelembe véve, de szem előtt tartva a teljes képet is, megpróbálhatjuk feltárni azokat az áramlatokat amelyek konzerválni igyekeznek a trianoni helyzetet, és megismerni azokat, amelyek annak megváltoztatásának irányába hatnak.
A témának már hatalmas irodalma van. Igaz, ennek az irodalomnak a túlnyomó része inkább a Trianonhoz vezető előzményeket, a paktum létrejöttének körülményeit, és leginkább annak katasztrófális hatásait taglalják. Ehhez nem is kívánok sokat hozzáadni, inkább csak felidézem a fontosabb mérföldköveket, és ahol érdemes, ott megpróbálom a globális folyamatokkal való kapcsolatukat szemléltetni.

A Stratégia célja

A Stratégia elsődleges célja egy erős Kárpát Régió kialakítása ahol a magyar és a résztvevő népek önrendelkezési jogai végleg tisztázva vannak.

Ehhez tudatosítani kell a környező népekkel, hogy a trianoni/párizsi paktumok nem a valós helyi érdekviszonyokat tükrözték, hanem azokat az érdekeket, amelyek egy erős hatalom kialakulását megakadályozandó, önállóan fejlődésképtelen részekre szabdalták at egész régiót. Világossá kell tenni, hogy az önrendelkezési jogokat nem elsősorban egymással szemben kell érvényesíteni, hanem a kialakult globális rendszerrel szemben. A fennálló globális rendszertől való viszonylagos függetlenedés a kulcsa annak, hogy a szomszédokkal fennálló vitákat érdemben rendezzük. A status quo nem a mi érdekünk, hanem az egész régiót az összes érintett néppel együtt örökre Európa és a Világ perifériájára száműzi.
A Pozitív Visszacsatolás Stratégiáját elsősorban azok figyelmébe ajánlom, akiknek meggyőződése, hogy van valós és számunkra kedvező alternatívája a trianoni/párizsi paktumnak és hogy ez az alternatíva kölcsönösen előnyös lehet nekünk magyarorknak és a környező népeknek is. Továbbá, hogy következetes érveléssel és határozott fellépéssel lehet nyomást gyakorolni a magyar és nemzetközi politikai döntéshozó testületekre.
Ez a folyamatosan bővülő gondolatsor azokat a fogalmakat próbálja csokorba kötni, amelyek vizsgálata és megértése elengedhetelen a Stratégia sikeréhez.

Rendezettek-e a magyar kissebbségek jogai a környező államokban?